...színek, ha szürkék a mindennapjaid...

Lelkesítő

Az érzékelés egyszerű örömei

nekem olyan kevés is elég...

2018. január 02. - Tünde Búzás

"Kiábrándult ember az, aki ha megérzi a virágok illatát, rögtön körülnéz, hol a koporsó." Henry Louis Mencken

 

Azt vettem észre, hogy az utóbbi időben egyre tudatosabban érzékelem és egyre jobban élvezem, amikor a testem valami jót tapasztal.

Ilyeneket például lefekvéskor

  • beburkolózni a takaróimba  és érezni ahogy "átölel", körbevesz, mint egy meleg fészek
  • ha melegem van és a lábammal keresni a hűvös helyet és élvezni, ahogy lassan lehűt
  • nyitott ablaknál lefeküdni és szagolni a tiszta, friss levegőt (nyáron virágillatot...)
  • amikor a forgolódás után megtalálom azt a pozíciót, amiben érzem, hogy a testem elernyed és kész a pihenésre 

b92e43bc5ecb2414e088c39d6a975ed0.jpg

Nem véletlen, hogy a lefekvéssel kezdtem, imádok aludni és az esetek többségében szeretem az álmaimat is (erről, mármint az álmokról a következő blogban írok)

Napközbeni jóérzések:

  • belekortyolni az első kávéba-azt hiszem ezt senkinek nem kell elmagyarázni... (illat, íz meg ami ezzel jár)
  • zuhanyozáskor érezni, ahogy a meleg víz csorog végig rajtam
  • örülni, ahogy a tiszta ruha "összetart"
  • felszállni a meleg vonatba, belezuttyanni az ülésbe és egy kicsit csak úgy bambulni
  • elővenni a könyvemet és már örülni, hogy mindjárt magával ragad a történet

710aca7298fb47667cc04b5904526299.jpg

  • elgyalogolni a munkahelyemig, érezni, ahogy a vérkeringésem felélénkül, élvezni, hogy képes vagyok a kitartó gyalogolásra és tök jó, hogy senki nem beszél hozzám, hanem magam lehetek a gondolataimmal

Munka közben kevesebb lehetőségem van önmagamra figyelni, mert a gyerekekre, kollégákra kell, de azért néha időt szakítok rá, hogy kilopakodjak és elszívjak egy cigit...

  • munka után jó hazaérni, élvezni a meleget (ha a férjem befűtött addigra...)
  • örülni, ha a kismacska beleugrik az ölembe-megcirógatni, érezni, hogy milyen selymes a bundája (és örülni, hogy a többi öt nem ugrik rám)
  • hallgatni a tűz ropogását, szagolni a száradó fa illatát
  • élvezni, azt az érzést, hogy a mai napi küzdelem letudva, ma már nem kell mennem sehova
  • ha főzök, szagolni a különböző zöldségek illatát, tapintani a felületüket, belenyúlkálni lisztbe, rizsbe, lencsébe

 

Néhány kedves emlékem ízekről, illatokról, színekről:

  • a karalábéleves íze-egy hosszú betegeskedés után-amikor először jól esett az étel
  • egy őszibarack -szörnyűségesen másnapos voltam...fiatalság, bolondság- ahogy a leve csorgott le a torkomon, arcomon
  • az estike illata, nagymamámnál, nyári estéken
  • a körömvirág, büdöske amiknek színeiben benne volt az egész nyár

4130077585587800e00f06b649846be2.jpg

 Tévedés ne essék, nem, nem ilyen "happy" az egész életem és a mindennapjaim. Én is vagyok dühös, fáradt, ingerült, kiszolgáltatott, megalázott, elkeseredett. Tehát normális életet élek...ezzel az írással arra szeretnélek biztatni, hogy te is keresgéld, gyűjtögesd a saját jó érzéseidet, hogy ha valami  rossz történik veled, tudd, hogy mi az, ami ellazít, megnyugtat feltölt.

Sikeres keresgélést kívánok, köszönöm, hogy benéztél!

engem itt találsz és itt

Mit NEM fogadok meg az új évben?

féligkomoly

                        Nem fogok új életet kezdeni, hanem megpróbálom folytatni a régit

2020.jpg

  • Nem kezdek el fogyókúrázni, mert nem.
  • Nem leszek kedvesebb és türelmesebb , mert már így is nagyon kedves és türelmes vagyok (szerintem).
  • Nem bánom meg a döntéseimet, mert - ott és akkor - megpróbáltam a lehető legjobban dönteni.
  • Nem fogok kevesebbet aludni és kész.
  • Nem mosogatom el rögtön az edényt, amit használtam, mert kellenek a kihívások a jövő évre is.
  • Nem fogok leszokni a dohányzásról, mert egyenlőre nem tudom a reggeleimet elképzelni anélkül.
  • Nem olvasok kevesebbet, hogy több időm legyen a házimunkára.
  • Nem fogok többet gyalogolni, mert így, a kutyával, már épp eleget ügetek, nap, mint nap.
  • Nem leszek kevésbé kíváncsi.
  • Ugyanúgy végig fogom hallgatni más emberek problémáit, megpróbálok megoldást találni, amit ugyanúgy nem fogadnak meg :) 
  • Az új évben sem fogok bedühödni azon, ha valakinek más a véleménye, mint az enyém.
  • Nem fogom jobban szeretni az önző, érzéketlen embereket.
  • Nem fogom kevésbé szeretni rokonaimat és barátaimat. (Na, jó, a rokonaimat muszáj...)
  • Az új évben is  ugyanúgy fel fog háborítani az igazságtalanság, a "játszmázás", az őszintétlenség.
  • Nem fog kevésbé fájni, aminek fájnia kell.
  • Nem fogok jobban félni a haláltól, mint ahogy idén féltem.
  • Változatlanul hinni fogok abban, hogy a dolgok jobbra fordulnak.

 

Ui: ja és nem lencsét fogok főzni az új év első napján...hanem sárgaborsót...

 

Te mit nem fogadsz meg? Ha van kedved, írd le!

Köszönöm, hogy benéztél!

Engem itt találsz vagy itt! 

 

 

 

                                                                      BÚÉK!

 

337f4016127b8f4bf1029aabc7b7db90.jpg

 

                                

 

Karácsonyi stressz 3. vendégek és vendéglátók

Komolytalan Háziasszony Határozó

"Mióta a matematikusok megtámadták a relativitás-elméletet, azóta én magam sem értem." Albert Einstein

"Tudományos" alapon megpróbálom a különböző természetű vendéglátó háziasszonyokat típusokba sorolni, ne izgulj, én is benne vagyok. És te?4654dba86d6cc550890a1c872cc199a1.jpg

(artist: Ellen Surrey, ellensurrey.com)

1. a Pedáns Vendéglátó Háziasszony  (PVH)

A lakás ragyog, mindig jó illat, sütiszag. Praktikus, saját magába vetett hite megingathatatlan.A tisztaság a fő műve, büszke is rá. A vendégnek már az ajtóban le kell venni a cipőjét, mert itt tulajdonképen tökmindegy, hogy a meghívott, hogy érzi magát, az a fontos hogy a háziasszonynak jó legyen...Jókat lehet vele beszélgetni, egészen addig, amíg a takarítás, mint téma, elő nem kerül.Onnantól kezdve csillogó szemmel csak ő viszi a szót, elmondja összes takarítási praktikáját, szokásait.

Előfordulási helyek: bárhol a világon

Veszélyesség: nem veszélyes

 

2. a Nagyon Pedáns Vendéglátó Háziasszony (NPVH)

 

Akkor tudsz nála a legjobban bevágódni, ha már a lépcsőházban a lábadra húzod az eldobható cipővédőt, felveszed a szájmaszkot és a műtősköpenyt. A lakás sterilitása egy műtőével vetekszik. Beszélgetni nagyon nehéz az ilyen vendéglátóval, egyrészt a szájmaszk miatt, másrészt mert a vendéglátó semmi másra nem tud figyelni, csak arra, hogy nem követsz-e el valami visszavonhatatlant (pl. köhögés, tüsszentést, morzsa lepottyantása a szőnyegre) Ha megtörténik, nagy erőkkel elhárítja a katasztrófát.

Előfordulási hely: elég gyakori

Veszélyesség: közepesen veszélyes

 

3. a Rettentően Pedáns Háziasszony (RPH)

 

Ővele ritkán futhatsz össze, mert senkit nem hív vendégségbe...

 

4.a Rendetlen Vendéglátó Háziasszony (RVH)

Szelíd káosz uralja a lakást. Itt-ott néhány oda nem illő tárgy az asztalon (olló, skatulya, ásványvizes palack (üresen), 1-2 toboz stb. Néhány percet igénybe vesz, amíg összehajtogatod a székeken lévő ruhát, hogy helyet találj magadnak. Arra kérdésére, hogy kérsz-e kávét, igennel válaszolsz, akkor elrohan. Titokzatos zörgés és vízcsobogás hallatszik a konyha irányából, majd visszatér ragyogó arccal és két össze nem illő bögrével, az egyik fületlen és mind a két bögre nedves.

db3705eef84092f56083c8cda0721333.jpg

Előfordulás: bárhol a világon

Veszélyesség: ártalmatlan

 

4/a változat  Rendetlen Vendéglátó Háziasszony Háziállattal (RVHH)

Amikor ajtót nyit, a vállán egy macska ül, a háta mögül meg több állat zúdul elő. A kutyák természetesen rád ugranak és különböző időpontokban és helyzetekben a lábad közé dugják az orrukat,hangosan szimatolva. Lehetőleg akkor, amikor mindenki rád figyel...A macskák közül legalább kettő az öledbe gömbölyödik, és és hangosan dorombol. Beszélgetés közben a legváratlanabb helyekről esik le egy-egy alvó macska, némi riadalmat keltve. Ha eszel valamit, akkor legalább nyolc szempár néz meredten az asztal alól, némi jutalomfalat reményében. Ha világos színű ruha van rajtad, akkor minden állat sötét szőrű. ha sötét a ruhád, akkor az állatok értelemszerűen világos szőrt hullatnak.

Előfordulás: elég gyakori

Veszélyesség: közepesen veszélyes (különösen, ha állatszőr allergiád van)

98f4bc437b9e96548bdb3f006d798274.jpg

 

5. Nagyon Rendetlen Háziasszony (NRH)

Az ajtó nehezen nyílik, mert mögötte van egy kiselejtezett ruhákkal degeszre tömött zsák  De ketten biztos ki tudjátok nyitni, ha te nyomod, ő meg húzza. Ha a lábaddal félrerugdosod az a földön heverő cipőket, eljuthatsz valami ülőalkalmatosságig. Ez már 50 %-s sikernek tekinthető. Ha a hátad mögül ki tudod dobálni az oda halmozott könyveket, ruhadarabokat, akkor könnyedén hátradőlhetsz. Így már tudtok beszélgetni. A távozás már sokkal könnyebben fog sikerülni, hiszen bejövetelkor már utat vágtál magadnak.

Előfordulás: még  elég gyakori

Veszélyesség: közepesen veszélyes (könnyen megrándulhat a kezed, miközben az ajtót nyomod vagy elbotolhatsz valamelyik cipőben)

6. Rettentően Rendetlen Háziasszony (RRH)

Ne menj hozzá látogatóba!

 

Ennyit mára, köszönöm, hogy benéztél!

engem itt találsz: https://www.facebook.com/buzastunde

vagy itt: https://www.facebook.com/groups/1007324146077087/

ide is írhatsz: buzastunde@freemail.hu

Karácsonyi stressz 2.

komoly és komolytalan gondolatok a munkamegosztásról

"A házasság nevű szövetség tagjai: egy férfi, aki nem tud csukott ablaknál aludni, és egy nő, aki kizárólag csukott ablaknál tud." Georg Bernard Shaw


fa868de9dfd30944c4930cbbe10eb9e9.jpgNémi alkalmazott pszichológia, diplomácia és kreativitás szükséges ahhoz, hogy az ember elérje a célját, de megéri:

Nálunk a legfőbb mumus a mosogatás s miután nincs mosogatógépem, ezt bizony kézi erővel kell legyűrni. Nem tudom, hogy észrevettétek-e, de a mosatlan felhalmozódásának van egy kritikus pontja. Amíg csak két három bögre van, addig úgy érzem, hogy kár vizet pocsékolni erre a néhány cuccra, aztán térülök-fordulok s kiborul a mosatlan a mosogatóból...Nem értem a dolgot, nyilván valami természetfölötti suskus  van az ügyben. (suskus jelentése: ravaszul, alattomban elkövetett, nem egészen jogos cselekedet)

Tehát zseniális találmányom a következő: felírjuk cetlikre a mosogatás "alanyait"- fajták szerint csoportosítva- így lett (nálunk) hat csoport, majd a hat cetliből mindenki húz hármat (két játékos esetén)

A mosogatás „résztvevői”

                 1. evőeszközök avagy az eszcájg

                                               2.tányérok

                                               3.műanyag tárolók

                                               4. fazekak, lábosok

                                               5.vágódeszkák

                                               6. bögrék, poharak

 a kipakolás a mosogatóból és a tiszta edények helyre rakása szabadon választható...

De játszhatunk "ki húzza a rövidebbet"  vagyis aki a rövidebb szál gyufát húzza, az szív. De többéves tapasztalatom azt mutatja, hogy ez elviselhetetlen terheket ró a vesztesre és a delikvens, esetünkben a férj, megmakacsolja magát és nem hajlandó a továbbiakban részt venni a játékban és így megint a kiinduló ponton vagyunk...miszerint ki mosogat 

Szelíd agresszióval is rávehetjük éltünk párját és/vagy gyerekünket az együttműködésre. Több helyre ragasszunk post- it-öntapadós lapokat-ilyen szövegekkel:

Köszönöm, hogy felporszívóztál, szeretlek!

 Hogy találtad ki, hogy le kell vinni a szemetet?  Zseniális vagy!

Hiszen, te elpakoltad az ágyneműt!!!!! Köszönöm!

Hogy találtad meg a bevásárló listát, amit az asztal közepére dugtam? És még be is vásároltál! Fantasztikus vagy!

 3adcb95bbb451a1272091bd01e7a50b3.jpg

 

Most két módszer, ami garantáltan nem működik...

1. Mártírjátszma

Egy vértanú arckifejezésével némán  takarítasz, főzöl, porszívózól, látványosan csapkodva törlöd a port , hangosan felnyögsz, amikor kiegyenesedsz  és időnként megvető pillantásokat vetsz férjedre/gyerekedre. Az egész testtartásod, mozdulataid azt üzenik, hogy te MINDENT megteszel a családodért, míg egyesek csak itten henyélnek.

Na most  az egyetlen eredmény, amit elérhetsz ezzel a technikával, (amennyiben ez eredménynek tekinthető) hogy családtagjaid kényelmetlenül érzik magukat, kerülik veled a szemkontaktust, próbálják a lehető legkisebbre összehúzni magukat. Majd, amikor abbahagyod a házimunkát, boldogan fellélegeznek és megkönnyebbülten folytatják azt, amit eddig csináltak (olvasás, tévénézés...)

2. "Találd ki, mit akarok!"-játszma

Példa: Szeretnéd, ha a férjed/gyereked elmosogatna. Ezért kimész a konyhába, és jó hangosan ilyen megjegyzéseket teszel: "már megint, nincs egy tiszta edény az egész házban" vagy "nem tudom, hogy álljak neki főzni" vagy "má megint nekem kell mindent csinálni" vagy " nekem, miért nem lehet bejárónőm?".

Ez sem hatékony módszer, akiknek küldöd az üzeneteket, könnyedén kitérnek az üzenet útjából vagy az "alkalmi süketség" technikáját alkalmazzák. Ebben az esetben jobban működik, ha leülsz , mélyen a szemükbe nézel és egyszerűen elmondod, hogy mit szeretnél...

Működhet:

Táblázat: családtagok nevei-mellette csipeszen, hogy milyen munkát vállalnak el

77680cd85a259fb719491e2e0ef8c96e.jpg

vagy:

49c709a5b13511d96815b4d743e11a5d.jpg

(pinterest.com

 

 

4054563b2b5f4fe6fbe5f47f7169954d.jpg

 

 

Mára ennyi, köszönöm, hogy benéztél! Ha tetszett, oszd meg barátaiddal is!

engem itt találsz: https://www.facebook.com/buzastunde

vagy itt: https://www.facebook.com/groups/1007324146077087/

vagy ide is írhatsz: buzastunde@freemail.hu

 

 

 

 

 

 

Gondolatok a karácsonyi stresszről...

lehangoltaknak, hogy feldobódjanak és felpörgötteknek, hogy lenyugodjanak

"- Vágyom egy mesés karácsonyra.
- Olyan nincs (...). Nőj már fel. Karácsonykor minden ember csupa stressz. Isznak, összevesznek a rokonaikkal, míg végül kiderül, hogy mindig is utálták egymást. Túl romantikus vagy." M.C Beaton: Agatha Raisin és a karácsony búcsúcsók

Szóval beszélgessünk egy kicsit a karácsonyi stresszről! Mik is válthatják ki?

1. Elképzeled a karácsonyt, finom illatok, csend és béke, halk zene szól, nagy pelyhekben hull a hó, mindenhol tisztaság, karácsonyi fények-szeretteid ragyogó szemmel néznek egymásra és Rád, süteményt eszegetnek. Ja és a kandallóban lobog a tűz, pattog a fa. A macskák is vigyázzban ülnek, a kutya is kulturáltan (szőrhullatás  és a nyálcsorgatás nélkül) szórakozik. A gyerek, gyerekek/unokák szép ruhában ÜLDÖGÉLNEK és CSENDESEN játszanak. 

7fd2b6bfa90695895c9dfd7a363668be.jpg

Igen, ez gyönyörű- de a valóságban ilyen nincsen. Ha túl nagyok és irreálisak az elvárásaink abból egyenesen következik a csalódás. Próbáld reálisan végiggondolni (nyilván van már karácsonyi tapasztalatod...) hogy igazából mi valósulhat meg a fenti karácsonyi klisékből számodra. Akarod-e, hogy megvalósuljon? És ha nem, akkor mi történik?

Én például nagyon jól el tudok képzelni alternatív karácsonyi programokat is:

  • csináljatok egész napos karácsonyi kirándulást-este nagyon jó lesz hazamenni, akárhogy is néz ki a lakás
  • keressetek jótékonysági rendezvényt és mint támogatók, vegyetek részt benne
  • menjetek el együtt valami programra (egész napos )karácsonyi rendezvényre vagy csináljatok ti otthon programot ( valami hagyományostól eltérőt) a barátaitokkal-pl. a 2017-s Nagy Karácsonyi Közös Főzés-örök emlék marad...
  • ajánljatok segítséget állatmenhelynek-vigyetek el sétálni néhány kutyát, vagy játsszatok velük
  • csináljatok karácsonyi koncertet-otthon-magatoknak (elő a fedőkkel, fakanalakkal, üres műanyag flakonokba rizst szórni, kész is a ritmuszenekar)
  • vagy legyen az a programotok, hogy egész nap csak olvastok

Azt gondolom, hogy karácsonynak nem (csak) a külsőségekről kell szólnia, hanem az együtt eltöltött minőségi időről.

2. A másik nagy stresszor: a pénz illetve annak a hiánya

Nagyon sokan élnek szerény anyagi körülmények között. Nekem sokáig az volt az érzésem, hogy ha karácsonykor nem adok valami nagy ajándékot (főleg, amíg a gyerek kicsi volt) akkor egy sz@ranya vagyok.Ebben az egészben az a legborzasztóbb, hogy tulajdonképpen senki nem várta tőlem -ez a saját, "dédelgetett" tévhitem volt. Aztán rá kellett jönnöm, hogy ennek az egész tárgyiasult ajándékozási őrületnek semmi értelme nincs. Az ajándékozott játékok nagyon hamar unalmassá válnak, viszont a fent említett -együtt töltött -minőségi idő emléke egy életen át pozitív hatású. A minőségi időn közös játékot, közös tevékenységeket, egymásra figyelést értek. Ha most kezditek a saját karácsonyi szokásaitokat kialakítani gondoljatok erre.

Ajándékötleteim:

  • kézzel rajzolt vagy kivágott képekkel ragasztott mesekönyv a kicsiknek, idősebbeknek, férjeknek képregény (természeten a történetek mindig az ajándékozottról szólnak)
  • saját kezűleg készített notesz
  • kedvenc süti, lekvár készítése-természetesen jól kicicomázva, szép üzenetekkel
  • kedvenc versek, dalok összegyűjtése valami hordozóra (CD, pendrive vagy mittudomén mik vannak még...)
  • MIÉRT SZERETLEK? -felsorolás konkrétan és hosszan, kellően kidíszített papíron gyereknek, felnőttnek kiváló ajándék
  • babaház vagy város dobozokból vagy fából,  kidíszítve 
  • valamilyen plüssállat készítése (szabásminták Google, Pinterest)
  • pénztárca készítése 

836e5cdbe2c7ef555b9c6b04de027229_1.jpg

3e7ee381f1b7be16044ba52d1a0fe8a3.jpg

d53d210c501fedeceeec4f593bbc839a.jpg


 

 0ebb619f70788d520bf9635503a57d2c.jpg

 

(Pinterest fotók)

 

 Néhány képes ötlet a kedvcsináláshoz!

 

 

 

 

 

Azért ne gondoljátok, hogy nekem könnyedén ment ez az "idilli karácsony elengedés". Több éven keresztül próbálkoztam...egyszer barátnőmmel elhatároztuk, hogy ha fene fenét eszik is, MÉZESKALÁCSOT fogunk sütni és habbal díszítjük együtt, náluk. Tudni kell, hogy neki három, nekem egy gyerekem van, tehát négy csillogó szemű kisgyereket vártunk a munkaasztalhoz. Ancsika (a barátnőm) irdatlan mennyiségű tésztát készített, a gyerekek kb. félóráig lelkesen készítették a mézeskalács figurákat (közben többször összevesztek...) majd lassanként, egyesével elszivárogtak. Az én feladatom az volt, hogy a habot rácicomázzam, mondván nekem ügyes kezem van, nyomtam a habot kidülledt szemmel majd a lisztes, mézeskalácsos, habos asztalhoz letelepedtem, kicsit pihenni. Természetesen elaludtam. Ancsikának iszonyatos a teherbírása, úgyhogy fejezte be a mézeskalács gyártást. Reggel, amikor -csepp lelkiismeret furdalással- felébredtem, megjegyezte, hogy valószínűleg ez volt az első és utolsó mézeskalács projekt.     

 

Mára ennyi, köszönöm, hogy benéztél! 

Engem itt találsz: https://www.facebook.com/buzastunde

meg itt: https://www.facebook.com/groups/1007324146077087/?ref=br_rs

ide is írhatsz: buzastunde@freemail.hu

 

 

 

 

Figyelem!!!! Ez a blog NEM a tökéletes karácsonyról szól!

karácsonyi privátok...

50d9de6e81f10ba8ab65601829383d7d--woody-allen-quotations.jpg

 

A múlt: szóval a karácsony nálunk eléggé rendhagyó volt (van). Férjem nem szerette a felfordulást (nyilván ez valami gyerekkori defekt lehet nála..:) ) a gyerek, amikor kicsi volt, szétstresszelte magát az izgalomtól-én meg a gyerektől...szóval az áldott nyugalom helyett feszültségek minden fronton, én hullafáradt voltam - és letudva néhány óvodai, iskolai, nyugdíjas,önkormányzati, tantestületi stb. karácsonyt- enyhén szólva is hányingerem volt az egésztől. 

 

Jelen állapot: a férjem még mindig utálja a felfordulást, a gyerek már nem stresszel viszont jól felnőtt közben, én változatlanul fáradt vagyok, de már nem zavar. De azért azt hiszem boldogok vagyunk, csak néha nem tudunk róla...

A karácsonyfa: évek óta nincs fánk, csak fenyőágak, amit a két férfi (apa-fia) szerez be egy metszőollóval, egy ágfűrésszel valamint egy erős fényű elemlámpával felfegyverkezve. (Mindig besötétedik,mire kivergődnek az erdőbe...) Az ágak és egy általam készített lécfenyőfa képezi a karácsonyi dekoráció alapját.

_dsc5748vagottkicsi.jpg

_dsc5758vagottkicsi.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Díszek: díszeket nagyon egyszerű, otthon található papírokból, színes szalvétákból szoktam csinálni. Egyik kedvencem a csomagolópapír-egyrészt, mert imádom a színét. másrészt mert könnyű rá nyomdázni. Az elkészült díszítést láthatod a fenyőkarácsonyfán. A nyomdát csinálhatod krumpliból vagy dekorgumit  vágjál mintára, aztán ragaszd rá valamilyen fakockára, kész a nyomda

_dsc5714_copy_2_vagottkicsi.jpg

 

Adventi koszorú: évek óta egy kiszuperált kályhacsempében rendezem be-nagyjából 3. vasárnapra már el is készül..  Anyagigény minimális: kályhacsempe, kavics, négy egyszerű gyertya, egy fehérre festett kavics a számokkal (alkoholos filc) egy vesszőcsokor borostyánnal.

_dsc6228vagottirottkicsiszovegnelkul.jpg

Mária a kisdeddel...A háttérben pontosan látszik a fenyőcsokor, ami egy türkizre festett cserépbe van beleállítva.

 

_dsc8261vagottkicsi.jpg 

 A háttérben egy kimustrált spaletta, ami szintén karácsonyfaként funkcionált. Jelenleg asztallap. Előtte a banáncsokron, saját kézzel varrt "vudu" angyal- családom tapintatos kritikája szerint...

_dsc8258vagottkicsi.jpg

 

És a végire egy szintén kézzel varrt-  kedves denevérre hajazó -angyalka :)

_dsc5761vagottirottkicsi2.jpg

 

 Tanulság : én szeretem a mi tökéletlen karácsonyunkat!

Örülök, hogy benéztél! 

Engem itt megtalálsz :https://www.facebook.com/buzastunde

meg itt is: https://www.facebook.com/buzastundeotletei/?fref=gs&hc_location=group

és itt is vagyok: https://www.facebook.com/groups/1007324146077087/

          

advent-lelki praktikák

másmilyen advent

Folytatás következik. Ha az előzményeket nem olvastad itt és itt olvashatod.

15. Üljetek ki az udvarra, erkélyre, igyatok forralt bort (recept itt) vagy forró csokit  (recept itt)- közben énekelhettek valami igazán jót!

2e2a7699c034288828d9e1964702ff9e.jpg

16. Párnacsatázzatok! Mikor csináltatok ilyet vagy csináltatok egyáltalán ? Ha nagyon rettegtek, az ezt követő rendetlenségtől vagy tele van a lakás herendi porcelánnal vagy egy Ming korabeli váza áll az ajtó mellett, akkor inkább kardozást vagy  papír ágyúgolyók használatát javaslom. 

  • Kardozás: újságpapír összetekerve (ez a kard...) vívóállás, mehet a küzdelem. A szabályokat találjátok ki.
  • Papírgolyó csata: labdává összegyűrt papírgolyókkal kell egymást eltalálni. A szabályok kitalálása önkéntes...Ezt hóban is lehet játszani, akkor hógolyózásnak hívják ♥ :) De hóembert is lehet építeni!

1969ec9051157d6d9d9b861b39deb80c.jpg

18. Írjatok kedves üzeneteket kis papírlapokra és rejtsétek el  kedvenc könyvtáratokban, könyvesboltotokban egy-egy könyvbe. Akik meg fogja találni, biztosan nagyon örül majd neki!

f955a3f5f21ff08b39b5a8c56c600deb.jpg

19. Csináljatok beváltható szeretetszelvényeket.   Ezek a szelvények tulajdonképpen azt jelentik, hogy NEKED ADOM AZ IDŐMET, FIGYELMEMET! 

Az én egyik szeretetszelvényemen -férjem esetében- ez lenne: 

Szeretetszelvény 1.

 Akinek adom:     férjemnek

 Amikor adom:    2017. december 6. du.18 óra

 Amit adok:       teljes figyelmemet, amíg elmeséled a Lancaster ház és a York ház közötti trónviszályt…

 

 A fiaméban ez:

 Szeretetszelvény 2.

 Akinek adom:    fiamnak

 Amikor adom:   2017. december 7. du.18 óra

 Amit adok:       teljes figyelmemet és türelmemet,  amíg végignézem kedvenc videoklippedet

 

 

Mára ennyi. Köszönöm, hogy benéztél és elolvastad! Ha valamit megvalósítottál ezekből vagy más ötleted van, mesélj róla!

 Engem itt találsz: https://www.facebook.com/buzastunde

vagy itt: buzastunde@freemail.hu

 

 

adventi-lelki praktikák 2.

várakozás másképp...

Itt a folytatás...ha az elsőt nem olvastad itt megteheted.

Ötletek folytatása: 

8.Készíts össze egy csomagot, töltsél meg egy cipős dobozt és add oda egy hajléktalannak, szeretetszolgálatnak.

462a51d17204274e86eea4ed212d96fb.jpg

9. Támogass egy állatmenhelyt pénzzel vagy ennivalóval

df8b427b7a639bbdeebcfc25ca747fbc.jpg

 

10. Válasszatok egy országot, ahol szívesen töltenétek a karácsonyt-nézzétek meg a neten, vagy könyvben, hogy ott hogy ünnepelnek!

306af243cffb795e06f092c7e85730f2.jpg

11. Csináljatok párnából, plédekből egy ágyat a földön, heverjetek rá, pattogassatok kukoricát és nézzetek meg egy karácsonyi filmet, mesét!

09d11bd5a0a25e5be2e6bb4931acfdb5.jpg

12. Csináljatok családi riportot-kinek mi volt a legjobb ebben az évben!

 

13. Minden családtag énekeljen karácsonyi dalt és vegyétek fel videóra!

 

14. Tervezzétek meg a jövő év nagy célkitűzéseit!

9302c2d0ac00a0832887e41087e8afec.jpg

 

Egyenlőre ennyit, holnap folytatás következik! Köszönöm, hogy benéztél!

engem itt találsz: https://www.facebook.com/buzastunde

meg itt: buzastunde@freemail.hu

 

 

adventi lelki-praktikák

ahogy én gondolom...

Mindannyian (na jó, nem mindannyian) imádjuk a karácsonyt:

  • mert olyan jó újra gyereknek lenni,
  • ajándékot adni, kapni,
  • találkozni rokonokkal
  • vagy éppen elkerülni az embereket,
  • csöndesen megnyugodni...

Megnyugodni...na  AZT NEM LEHET!!!

  • mert az áruházak, hirdetések nyomatják ezerrel, hogy csinálhatsz trendi karácsonyt,
  • ismerőseid a sütés, főzés, takarítás Bermuda háromszögében bolyonganak s néznek rád üveges szemekkel, ha beszélgetni próbálsz velük
  • mindenhol tömeg van 
  • egy ország szerzi be lihegve az ajándékokat, kaját, mintha valami világégés közeledne
  • mindenki ebben a nyomorult 24 napban próbálja a szeretet deficitét nullára hozni.

2eb0d452a31b42e3d44f7c4cff3ae62b.jpg

(Norman Rockvell)

...hogy ne így legyen:

most takarítási praktikákat ne várjatok tőlem - az egy másik oldal...de ötleteket, hogy teljen a 24 nap illetve most már csak 19 nap kellemesen, arra vannak ötleteim. Minden napra tervezz valami meglepőt, kedveset, szokatlant!

1. Ahol hó van-rakjál a hóba mécseseket vagy gyertyákat - gyújtsd meg, nyugodj meg vagy csak bambulj - igyál egy kávét- szóval csendesedj meg!

 

0f3f3c2d75e6fa1dbdedf8a585d8737b.jpg

 

2. Üljetek le és nézegessetek régi, családi fotókat-beszélgessetek róla, ki mire emlékszik, sírjatok és/vagy nevessetek, ha kell

1e1f6804ce473d1d94c274e3e5c0ca99.jpg

 

3. Menjetek ki az utcára és rajzoljatok színes krétával szíveket az aszfaltra, üzeneteket a járókelőknek! (ezt én is megcsinálom)

d182e60ceb4c441e3091cb3459e2f7ce.jpg

 

4. Írjatok üzeneteket -alkoholos filccel-kavicsokra, aztán hagyjátok különböző helyeken a városban, faluban.

320b893c779ce4943e93ca1ea9010a08.jpg

5. Csinálj, csináljatok vicces , karácsonyi képeslapot és küldjétek el. Lehet egy technika, ujjatokat festékbe mártjátok, aztán kiegészítitek valami figurává. Minél egyszerűbb, annál jobb!

 

78502b5fae6a91e5b49190685849f822.jpg

6. Írjatok egymásnak, szomszédnak,barátnak kedves üzeneteket. Erre kiválóan megfelelnek a 'post it'-lapok

3b06296cd8017366fac293f7a775500c.jpg

 

7. Csináljatok angyalt, otthon található hétköznapi tárgyakból és ha elkészült, akkor ünnepélyesen kérjetek is tőle valamit! Ezt az angyalt én csináltam.

 

_dsc5746vagottirottkicsi.jpg

 

Mára ennyi, holnap folytatás következik! Köszönöm, hogy benéztél!

 

művészetterápia otthon 7.

imazászlók

"Hagyományosan az imazászlók elősegítették a békét, részvétet, erőt és bölcsességet. A zászlók nem imákat hordoznak istenségek számára - ami egyébként egy gyakori félreértés; a tibetiek inkább abban hisznek, hogy az imák és a mantrák a szél segítségével szétszórják a jóakaratot és a részvétet, így az imazászlók mindenkinek előnyt nyújtanak." (Wikipédia)
Készítsd el te is a saját imazászlódat! Nem törekszünk autentikus imazászló elkészítésére (akit érdekel, utána nézhet...:) ) a cél inkább az, hogy megfogalmazzuk, hogy mi is olyan fontos nekünk, hogy egy-egy imazászlóban tárgyiasuljon.
Kérdések, amik segíthetnek:
-kiért vagy miért szól az imád?
-mi vagy ki az akinek jólétét a szíveden viseled?
-mik azok a hívószavak, amiket az imádba foglalnál: jólét, nyugalom, békesség, szeretet?
-milyen színek fejezik érzéseidet legjobban?
ami kell hozzá:
többféle textil,a zászló alapjául valami könnyű anyagot válasszunk (hiszen "szélparipa" lesz belőle) ragasztó, olló, alkoholos filc esetleg akrilfesték, ecset
Néhány kép inspirációnak:
d60acdf84216afc65884efe93bf4eed5.jpg
theprayerflagproject.blogspot.com
2e24a1fd9c006988e48eb846e70df18f.jpg
628a108d59c01de0c1e1500008a6cbc0.jpg
23b8372048354da79432127d59589a16.jpg
 
ea2e2ab05ab07f5fe3b270a8f8b3f759.jpg
Ha kész a zászló, akkor már csak egy feladatod van- szerkeszd rá valahogy egy botra és függeszd fel valahova!
Köszönöm, hogy erre jártál! Ha valamire kíváncsi vagy, kérdezz!
Engem itt találsz: https://www.facebook.com/buzastunde
vagy itt: buzastunde@freemail.hu
süti beállítások módosítása